Több ezer kínai cucc vámját emelte meg Trump
A kereskedelmi háború újabb nagy offenzívája kezdődött el.
A kereskedelmi háború újabb nagy offenzívája kezdődött el.
Fontosnak fontos, de attól még egyáltalán nem kell eltúlozni az Orbán–Trump-találkozó jelentőségét. Fél-egy óra a védelmi beszerzésekről, az energiáról és Oroszországról, majd nagyobb fordulat nélkül minden megy tovább a maga megszokott módján – így lehetne talán a legrövidebben összegezni a magyar kormányfő amerikai útját.
Most a közel-keleti ország fémipari exportját roppantaná meg a Donald Trump által hozott rendelet – a fémek Irán legfontosabb kiviteli cikkei az olaj után. Amerika azt üzeni, fegyveres konfliktusra is kész válaszolni, bár maga ilyet nem kezdeményezne.
Szerdán kellett volna Washingtonba érkeznie Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettesnek, hogy lezárja a tárgyalásokat az amerikaiakkal, de Trump Twitter-üzenete miatt erre csak csütörtökön kerül sor – írja a Global Times Pekingben.
A The New York Times hozzájutott az elnök 1985 és 1994 közötti adóbevallásainak adataihoz, amelyekből arra következtetett, hogy több mint egymilliárd dolláros üzleti veszteségei lehettek.
A V4-ek vezetői közül utolsóként a magyar miniszterelnököt fogadja Donald Trump.
1996-os megalakulása óta első alkalommal nem sikerült közös zárónyilatkozat aláírásával befejezni az Északi-sarkvidéki Tanács miniszteri tanácskozását, miután az Egyesült Államok diplomáciai források szerint ellenezte, hogy a klímaváltozás fogalma szerepeljen a dokumentumban.
A CNN a Trump–Orbán-féle vezetés hasonlóságairól ír, és arról, az amerikai elnök igyekszik olyan antidemokratikus vezetőkkel találkozni, akikkel Barack Obama korábbi elnök gyakorlatilag befagyasztotta a kapcsolatait.
Növekszik az elnök támogatottsága, a közvélemény-kutató intézet szerint folyamatos erősödésről van szó.
Észak-Korea közel másfél év után újra rakétákat lőtt ki, de Trump ezúttal nem fenyegetőzött pusztítással, sőt baráti hangot ütött meg.
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem próbál meg beleavatkozni a venezuelai válságba, az egyetlen, amit Oroszország akar az az, hogy valami jó dolog történjen a latin-amerikai országgal.
Az amerikai elnök arra utalt, hogy a Facebook megsértette a szólásszabadságot, amikor kitiltott több közismert szélsőjobboldali figurát. Trump szerint cenzúrázzák a konzervatív véleményeket. A Facebook szerint a gyűlöletkeltés ellen lépnek fel.
Vonzza a nepotizmus vádját Ivanka Trump és Jared Kushner kiemelt szerepe Donald Trump környezetében, pedig a családtagok alkalmazása sokáig elnöki rutin volt az USA-ban.
Az urándúsítást akarják abbahagyatni a közel-keleti országgal.
Trumppal szólva fake news médiumnak nevezte az amerikai portált.
A pénzügyminiszter szerint nem törvényhozási célból kérték ki Trump adóbevallását, és ez alkotmányjogi kérdéseket is felvet.
Michael Cohen megkezdte hároméves börtönbüntetésének letöltését.
Mindazonáltal most nem tűnik úgy, az USA haderővel avatkozik be a hatalmi és gazdasági válságban lévő ország ügyeibe, de Trump és csapata áttekintette a lehetőségeket.